Damianoneletrajz kicsiNyolc éves volt, amikor szülei ösztökélésére először fogott golfütőt a kezébe az angliai York pályáján. 1991-ben kapott oklevelet a Brit PGA (Professzionális Golfozók Szövetsége) Akadémiáján, ahol a pályaépítéstől, karbantartástól, a sérült golfütők javításán át a versenyszervezésig, és golfoktatásig a golfjáték minden területére kiterjedő alapos ismereteket szerzett, és tanulmányait a szigetországban a harmadik legjobb eredménnyel fejezte be.

Profi golfjátékosként Denis Pugh volt az edzője, illetve David Leadbetter kurzusait látogatta Floridában, és rendszeresen dolgozott együtt sportpszichológussal a mentális fejlődés érdekében. A befektetett energia megtérült: 1994-95-ben megnyerte a PGA Assistant bajnokságot, 1995-ben pályarekordot állított 66 ütéssel (-6) a Moortown Golf Club pályáján, 1997-ben pedig az Oulton Golf Clubban 64 ütéssel (-8) ugyancsak pályarekordot ért el. A regionális versenyeken aratott győzelmek mellett a Mastercard Touron való sikeres szereplése eredményeként 1997-ben megkapta a Challenge Tourra jogosító kártyát.

Damian 1998-ban érkezett Magyarországra, azóta itt él, és folyékonyan beszél magyarul. Kezdetben a kisoroszi golfpályán volt Head Pro, 2001. óta pedig a tatai Old Lake Golf Club golfigazgatói posztján tevékenykedik a mai napig is.
Folyamatosan képzi magát a PGA európai szemináriumain, és sportpszichológiai tanulmányai eredményeként 2007-ben kapott oklevelet az ismert sportpszichológus, Dr. Karl Morris intézetében, mint „Mind Coach”, amit 2010-ben a „master” képesítéssel egészített ki. Szakmai munkájának elismeréseként 2008-ban a brit PGA „Fellow Golf Professional” minősítését is kiérdemelte.

Hazánkban elsőként használta oktatási segédeszközként a European Touron is ismert V1 mozgáselemző szoftvert. A Testnevelési Egyetemen 2006. óta tart rendszeresen előadásokat, valamint részt vesz a Magyar Profi Golfozók Szövetségében a golfoktatók képzésében.

Az elmúlt években 7 magyar bajnokot edzett. 2003-ban a magyar junior válogatott edzőjeként szép sikereket ért el csapatával, 2010-ben a Szerb Nemzeti Válogatott vezető edzőjeként segített megteremteni a golf alapjait Szerbiában. 2011-től pedig a Magyar Golfszövetség kapitányaként néz ismét új kihívások elé. Munkájában különböző szakemberekből álló csapata is segíti, akik életvezetési, táplálkozási, egészség-megőrzési és kondíció fejlesztési kérdésekben támogatják tanítványait.

1998. óta folyamatosan publikál a hazai golfújságokban. Szakmai munkájának összefoglalásaként Magyarországon 2005-ben jelent meg első könyve „A golf alapjai”, 2006-ban második könyve „Több golf” címmel. A magyar golf sport fejlesztéséért végzett munkájáért 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.

Damian jelenleg a MacPherson Golf Academy igazgatója, és a MacPherson Golf Kft. ügyvezetője. 2010-től kezdődően a PGA of Europe 30 fős tanácsadói csapatának tagjaként nemzetközi golf projektekben is konzultál.